|
|
 |
|
| A féktávok versenye jön |
| 2010-06-14 22:06:59 |
| Bükfürdő |
| Három aszfaltos futam után az idény első murvás versenyére készül az országos rali bajnokság mezőnye. A Skoda Rally Team Hungaria párosa, a címvédő Herczig Norbert – Baranyai László kettős is túl van a pályabejáráson, és ennek alapján a pilóta a féktávok versenyének titulálja a Bükfürdő Ralit. |
„A pályák jó minőségűek, de nem túl bonyolultak. Hosszú egyenesek végén egy-egy derékszögű kanyar következik, de abból sincs túl sok. Ez azt jelenti, hogy nagy sebességről kell lelassítani, vagyis nagyon bele kell találni a féktávokba. Úgy gondolom, döntő lehet a verseny végeredménye szempontjából, ki számítja ki pontosabban a fékezés kezdetét, hogy minél gyorsabban tudja abszolválni a kanyart. Az S2000-es Skoda Fabiával eddig csak aszfaltos versenyeket teljesítettünk, murván még nem próbáltuk ki az autót, így nem tudom, igazából mire számítsak, hogyan fog viselkedni a versenygép."
A Szuper 2000-es Skoda Fabiát az idény kezdete előtt hosszabban tesztelte a csapat, de akkor az első három aszfaltos viadalra próbálgatták a különféle beállításokat. Most két murvás futam következik a versenynaptárban, így az elmúlt év abszolút bajnokai ismét egy hosszabb tesztet iktattak programba.
„Szerdán körülbelül 110 kilométert fogunk tudni tesztelni, és végig ott lesz velünk Mario Fornaris, a Skoda Motorsport egyik fejlesztőmérnöke. A szakember jelenléte komoly segítséget jelent a megfelelő beállítások kiválasztásában. Az autót szervizelő olasz csapatnak már eljuttattuk a pályákról szóló információkat, videó felvételeket, hogy nekik is legyen idejük feldolgozni az új szakaszokat. A pályákhoz most is rendelkezésünkre állnak a BFGoodrich legújabb fejlesztésű abroncsai, úgyhogy fel vagyunk készülve minden időjárási viszonyra” – mondja Herczig Norbert.
A címvédők programja most is sűrű: a szerdai tesztet követően csütörtökön este fél 7-től közönségtalálkozóra várják a rajongókat a szombathelyi Skoda Szalon - Végh Autóházba.
„Nem mondok újat azzal, hogy most is nagyon várjuk a versenyt. Már csak azért is, mert a múltkor közel voltunk a győzelemhez. Kíváncsian várom, hogyan teljesít murván az S2000-es Fabia. A sok egyenes elvileg nem nekünk kedvez, de ne feledjük, a Szuper 2000-es autók hamar elérik a végsebességet, tehát végig gyorsak tudunk lenni” – zárja mondandóját Norbi.
|
 |
vissza az előző oldalra |
|