2012. május 12-13-án kerül megrendezésre a Magyarország Országos Rallye Bajnokság idei 1. futama: Bükfürdő Rally 2012., mely az évadnyitó futamok hagyományaitól eltérően - az új helyszínnek köszönhetően -, nem aszfaltos, hanem murvás verseny lesz.
A szezonnyitó futam nem várt, egy hónapos csúszása miatt csak úgy, mint minden csapatnak, a SKODA Magyarországi csapatának is hosszabb ideje maradt a felkészülésre, melyet szorgos hétköznapokkal ki is használtak.
Többek között időt szakítottak arra, hogy ellátogassanak több közönségtalálkozóra, a környező országban rendezett rallye futamra, sőt!
Az elmúlt héten az SRTH első tesztje is megrendezésre került.
A tesztet nagy várakozás előzte meg, miután a csapat SKODA Fabia Super 2000-es típusú versenyautóját idén nem a megszokott olasz csapat, hanem az osztrák Baumschlager Rally &Racing hozza és készíti fel a számukra.
A teszt volt az új együttműködésben az első olyan alkalom, ahol mind az SRTH, mind a BRR csapata éles körülmények között mutathatta meg tudását.
Természetesen a teszten a szervizcsapat mellett, a mérnök, és a BRR tulajdonosa és egyben az osztrák bajnokság 9-szeres Bajnoka: Raimund Baumschlager is részt vett, aki a profik teljes nyugalmával, háttérbe húzódva szemlélte a történteket, és csak akkor tanácsolt, amikor úgy érezte, segítenie kell.
A legújabb fejlesztésnek, a profi háttérnek, a baráti légkörnek, és a csodálatos időjárásnak köszönhetően a csapatnak könnyű dolga volt, így az „új” SKODA, a pilóta, és navigátor gyorsan „összecsiszolódott”.
Zökkenésmentesen sikerültek a versenyautó alapbeállításai, majd a bükfürdői verseny speciális murvás útfelületéhez megfelelő beállítások is.
Kijelenthetjük tehát, hogy a SKODA Rally Team Hungaria csapata befejezte a versenyszezonra való felkészülést, melynek évadnyitó futamát megújult külsővel, és profi háttérrel várják.
Sok sikert kívánunk nekik!
WRC Rallye Monte-Carlo 2023.01.19 - 23 |
WRC Rally Sweden 2023.02.09 - 12 |
WRC Guanajuato Rally México 2023.03.16 - 19 |
WRC Croatia Rally 2023.04.20 - 23 |
WRC Vodafone Rally de Portugal 2023.05.11 - 14 |
WRC Rally Italia Sardegna 2023.06.01 - 04 |
WRC Safari Rally Kenya 2023.06.22 - 25 |
WRC Rally Estonia 2023.07.20 - 23 |
WRC Secto Rally Finland 2023.08.03 - 06 |
WRC EKO Acropolis Rally Greece 2023.09.07 - 10 |
WRC Rally Chile Bio Bío 2023.09.28 - 10.01 |
WRC Central Europe Rally 2023.10.26 - 29 |
WRC Forum8 Rally Japan 2023.11.16 - 19scroll |
Letölthető dokumentumaink eléréséhez kattintson ide!