
„Az egyetlen problémát az okozta, hogy a -8 fokos hidegben az első percekben nem tudtam eldönteni, hogy amit látok az por, vagy a leheletem az autóban? Ilyen hidegben még sohasem teszteltem” – mondta Norbi a nap végén. Más panaszuk azonban nem volt a versenyzőknek, a teljes napot autózással töltötték, és végrehajtották az előre eltervezett programot. A nap első része az ismerkedésé volt, hiszen a páros most ült először egymás mellett versenyautóban. A nap második felében viszont már a beállításokra koncentráltak.
„Azt kértem a csapattól, hogy a szokott rövidebb pályák helyett most kicsit hosszabbakat válasszunk, hogy könnyebben menjen az ismerkedés Ramónnal versenykörülmények között. Utólag viszont nyugodtam kijelenthetem, ez a kérésem felesleges volt, mert nagyon gyorsan összecsiszolódtunk. Minden úgy történt, ahogy vártam. Biztos vagyok benne, hogy a versenyeken is minden zökkenőmentesen megy majd” – árulta el Herczig Norbert, és hasonló érzésekkel fejezte be az első szakaszokat a navigátor is: „Norbi nagyon nyugodt, kiegyensúlyozott versenyző. Tökéletesen fókuszál a kigyorsításokra és pontosan olyan profi a versenyautóban, ahogy azt előzetesen vártam.
A nap számomra egy üléspróbával kezdődött, mert a tökéletes koncentráláshoz nekem nagyon fontos a megfelelő pozíció a versenyautóban. Ez gyorsan meg is valósult és már haladhattunk is tovább. Amin meglepődtem az a csapat felkészültsége és profizmusa volt. Látva azt a hátteret, amit biztosítanak, rögtön megértettem az elmúlt néhány év magyar bajnoki történéseit. Ez itt egy olyan színvonal, amivel az Európa-bajnokságon is bátran odaállhatunk a rajthoz. A sok példa mellett egy „apróság” a BRR profizmusának kifejezésére: a hidegre felkészülve még fűtött konténereket is hoztak a tesztre.”
Az ismerkedő körök után már az első EB futamára készült a MOL Racing Team párosa. A murvás tesztpályán többféle nyomvonalat is kipróbáltak, szűk kanyarok, tempós részek és ugratók is szerepeltek a programban.
„Furcsa, hogy 21 év után most először kezdem murvás versennyel az évet. Rá kellett hangolódnom, így a teszt második felében sikerült is megtalálnom a tökéletes beállításokat. Ehhez azonban szükség volt arra is, hogy a csapat hat Azori-szigeteken teljesített versennyel a háta mögött már egy jó alapbeállítással érkezett, amit nekünk már csak magunkra kellett finomítanunk. Nagyon fontos része volt a napnak, hogy próbáltunk felkészülni az idei év új kihívására. Ebben az évben ugyanis - a múlttal ellentétben-, ismeretlen pályákon versenyzünk majd, így az volt a taktikánk, hogy először felírtunk egy szakaszt, majd utána rögtön versenytempóval mentünk át rajta” – részletezte a programot Herczig Norbert, azt is hozzátéve, hogy a téli szünet után rögtön otthonosan érezte magát a SKODA Fabia R5-ben, amellyel 2018-ban már a negyedik szezonját kezdi meg.
„Nagyon fontosnak tartom, hogy remek volt a hangulat a teszten, érződött a csapaton is, hogy örülnek annak, hogy előre tudtunk lépni. Az elmúlt időszakban már többször célozgattak rá, hogy ideje lenne szintet lépnünk, ami a támogatóinknak köszönhetően most a MOL Racing Team színeiben valósulhat meg.
A BRR csapatában két német párossal együtt versenyzünk majd az ERC futamain, akik a mostani teszten is velünk voltak és meg kell mondanom, nagyon jó érzés egy ekkora csapathoz tartozni” – zárta a teszt összegzését Norbi, Ramón pedig még hozzátette:
„Most láttuk először a versenyautónk 2018-as évre megálmodott dekorációját a valóságban és mindannyian megállapítottuk: élőben még szebb, mint a látványterveken!”
A MOL Racing Team programja tehát elkezdődött, mely a nagyközönség számára három hét múlva a 2018. évi European Rally Championship első bajnoki futamával folytatódik, azaz március 22-én az Azores Airlines Rallyval kezdetét veszi az idei bajnokság.
| WRC Rallye Monte-Carlo 2023.01.19 - 23 |
| WRC Rally Sweden 2023.02.09 - 12 |
| WRC Guanajuato Rally México 2023.03.16 - 19 |
| WRC Croatia Rally 2023.04.20 - 23 |
| WRC Vodafone Rally de Portugal 2023.05.11 - 14 |
| WRC Rally Italia Sardegna 2023.06.01 - 04 |
| WRC Safari Rally Kenya 2023.06.22 - 25 |
| WRC Rally Estonia 2023.07.20 - 23 |
| WRC Secto Rally Finland 2023.08.03 - 06 |
| WRC EKO Acropolis Rally Greece 2023.09.07 - 10 |
| WRC Rally Chile Bio Bío 2023.09.28 - 10.01 |
| WRC Central Europe Rally 2023.10.26 - 29 |
| WRC Forum8 Rally Japan 2023.11.16 - 19scroll |














Letölthető dokumentumaink eléréséhez kattintson ide!