SRTH autó

(Kanári-szigetek, 2019.04.30. 11:33)

Aszfalton folytatjuk


Aszfalton folytatjukA Rali Európa-bajnokság második versenyén újra egy szigetcsoporton, a Kanári-szigeteken versenyez a Mol Racing Team párosa. Herczig Norbert és Ferencz Ramón ezúttal egy aszfaltos futamon célozza meg a dobogót.

A szokottnál hosszabbra nyúlt a regeneráció az első ERC futam után Herczig Norbertnek, több napig tartott, míg túltette magát a technikai hibán, ami miatt az első futamon nem jutottak el a célig. A csalódottság helyét a munka vette át, sűrű lesz a program a következő hetekben.

A Kanári-szigetek után szűk két hetünk lesz itthon, aztán jön a lettországi verseny, majd június végén a lengyel futam. Előre is kellett terveznünk, de természetesen a hétvégi aszfaltos futam volt a fókuszban. A szervezők alaposan átvariálták a pályákat, lesznek teljesen új szakaszok, lesz olyan, amin részben mentünk 2018-ban, és lesz ismétlődő pálya is. A tavalyi tapasztalatoknak most is nagy hasznát vesszük majd, de így is izgalommal várom az első igazai aszfaltos futamunkat a Volkswagen Polo GTI R5-tel” – mondta Herczig Norbert.

A Kanári-szigetek Ralin 16 gyorsasági szakaszának 201 kilométere mellé 374 kilométer etap társul, így összesen 575 kilométert kell teljesítenie a mezőnynek pénteken és szombaton. Tavaly a csapat egy defekt miatt épphogy kicsúszott az első tízből, most azonban már nagyobbak az elvárások, ismét a dobogó a cél. Hétfőn egész napos teszten vett részt Herczig Norbert és Ferencz Ramón, ami csupa pozitív tapasztalattal zártak.

Egyrész sikerült nagyon gyorsan felvenni a közös ritmust Ramónnal, pillanatok alatt megvolt az összhang közöttünk. Másrészt a Polo GTI aszfaltos futóművéhez is nagyon hamar hozzászoktunk. Itt az volt az egyik kérdés, hogyan tudjuk kezelni azt, hogy még a megszokott aszfalt-murva váltásnál is nagyobb a kontraszt, hiszen a Volkswagen murvás futóműve sokkal nagyobb mozgásokat enged az eddig megszokottnál. Az is előnyünkre vált, hogy pályafutásunk során nagyobbrészt aszfaltos rutint gyűjtöttünk, erre is tudtunk építeni. Az autó remek ezeken a pályákon is, szinte gokartosan mozog, és itt most erre lesz szükség, mert ezeken a pályákon kis túlzással olyan pontosan kell vezetni, mintha a Hungaroringen lennénk. A hétfői teszten rengeteg munkát adtunk a szerelőknek, többféle lengéscsillapítót, különböző áttételeket, eltérő futóműgeometriákat próbáltunk ki, és úgy érzem ez nagyon hasznos lesz a hétvégi versenyen” – ismertette a szakmai részleteket Norbi, és azt is elárulta, hogy az autóban már egy pillanatra sem gondolt arra, hogy az előző verseny technikai hibája előjöhet, így maximális koncentrációval kezdhetik meg a csütörtöki szabadedzést, majd az azt követő kvalifikációt.

A Kanári-szigeteken már a szurkolók buzdításra is számít a MOL Racing Team párosa, hiszen csakúgy mint egy évvel ezelőtt, most is találkoztak már ott nyaraló hazai szurkolókkal, és a versenyre is szép számmal utaznak majd rajongók. Nekik a nyolcas rajtszámot látva kell majd lengetni a magyar zászlót, mert ezt kapta ebben az évben a Herczig – Ferencz duó. A mezőny ismét méltó lesz az Európa-bajnokság rangjához, 22 darab R5-ös autó szerepel a nevezési listán.

 

A Kanári-szigetek Rally programja:

05.02., csütörtök:
9:00        szabadedzés
11:48      kvalifikáció
13:30     shakedown
17:00      a rajtpozíciók kiválasztása
20:30      rajtceremónia

05.03., péntek:
10:08      SS1 Valsequillo – 10.96 km
10:29      SS2 San Mateo – 12.01 km
11:22      SS3 Tejeda – 24.01 km
14:41      SS4 Valsequillo – 10.96 km
15:02      SS5 San Mateo – 12.01 km
15:55      SS6 Tejeda – 24.01 km
17:56     SS7 Las Palmas De Gran Canaria – 1,44 km
18:16     SS8 Las Palmas De Gran Canaria – 1,44 km

05.04., szombat:
09:40      SS9 Arucas – 7.18 km
10:18     SS10 Moya – 15.28 km
11:19     SS11 Galdar  - 14.95 km
11:52     SS12 Valleseco – 14.57 km
14:12      SS13 Arucas - 7.18 km
14:50     SS14 Moya – 15.28 km
15:51     SS15 Galdar  - 14.95 km
16:24     SS16 Valleseco – 14.57 km
18:15     Céldobogó

 

A Rali Európa-bajnokság 2019-es versenynaptára:
március 21-23: Azores Airlines Rallye, murva
május 2-4.: Rally Islas Canarias, aszfalt
május 24-26.: Rally Liepaja, aszfalt
június 28-30.: Rally Poland, murva
július 19-21.: Rally di Roma Capitale, aszfalt
augusztus 16-18.: Barum Czech Rally Zlín, aszfalt
szeptember 27-29.: Ciprus Rally, murva
november 8-10.: Rally Hungary, aszfalt

 

Bajnokság állása

WRC2 Challenge pilóta

Pozíció Név Pontszám
27 Herczig Norbert
12

Bővebben

WRC2 Challenge navigátor

Pozíció Név Pontszám
30 Ferencz Ramón
12

Bővebben

FACEBOOK

© 2006-2026. SKODA Rally Team Hungária, Herczig Norbert és Ferencz Ramón

logo

WRC versenynaptár (2023)

 

WRC Rallye Monte-Carlo
2023.01.19 - 23
WRC Rally Sweden
2023.02.09 - 12
WRC Guanajuato Rally México
2023.03.16 - 19
WRC Croatia Rally
2023.04.20 - 23
WRC Vodafone Rally de Portugal
2023.05.11 - 14
WRC Rally Italia Sardegna
2023.06.01 - 04
WRC Safari Rally Kenya
2023.06.22 - 25
WRC Rally Estonia
2023.07.20 - 23
WRC Secto Rally Finland
2023.08.03 - 06
WRC EKO Acropolis Rally Greece
2023.09.07 - 10
WRC Rally Chile Bio Bío
2023.09.28 - 10.01
WRC Central Europe Rally
2023.10.26 - 29
WRC Forum8 Rally Japan
2023.11.16 - 19

TÁMOGATÓINK

Letöltések

Letölthető dokumentumaink eléréséhez kattintson ide!