
A 46. Mecsek Rallye a megszokottól eltérően, péntek este 22:00 órakor, 2 gyorsasági szakasszal rajtol el Árpádtetőn és Nyárásvölgyben. A késő esti rajttal mind a sportág rajongói, mind a versenyzőpárosok számára egy igen izgalmas verseny veszi kezdetét, hiszen az éj leple alatt a távolságok, a kanyarívek, a féktávok, de még a reflexek is másként hatnak.
Nagy kihívás lesz ez minden versenyzőpáros számára, hiszen minden csapat számára döntő fontosságú az első két szakasz eredménye.
Herczig Norbertet a 2. futamra való felkészülésről kérdeztük:
„ Igen! Idén az 1. és a 2. futam között valóban csupán néhány hét a „pihenőidő”, ami azt gondolom, minden versenyzőpáros számára előnyös, ugyanis így nem estünk ki a lendületből.
A Skoda Rally Team Hungaria csapata már túl van a 2. futam pályabejárásán. Azt elmondhatom, hogy a felkészülés közben nagyon jó érzéssel töltött el a tudat, az elmúlt fél év olyan, mintha nem is lett volna. A kijelölt pályaszakaszokon való „autózás” szinte már annyira rutinos volt, hogy úgy tűnt, mintha csupán tegnap fejeztük volna be a 2011-es versenyt.
Bár azt biztosan tudjátok, hogy személy szerint a Mecsek Rallye pályáit kedvelem a leginkább még úgy is, hogy sajnos a tavalyi évben ez a futam számunkra igen balul sült el. Az autónk motorja a legelső pillanattól kezdve „köhögött”, és ahogy emlékeztek rá, a vége előtt fel is adta, amivel a mi bajnokságért való küzdelmünk lehetősége is elszállt.
Az idei évben, bízva a hátterünkben, teljes lendülettel fogunk nekivágni kedvenc pályaszakaszainknak, és tudom, hogy a csapatunk tagjai is mindent megtesznek majd azért, hogy az első futam lendülete továbbéljen.
Azt sajnáljuk, hogy az idei évben a Mecsekben nem IRC futamon rajtolhatunk el, abban azonban mindenképpen szerencsések vagyunk, hogy elmondhatjuk, a szervizcsapatunk a tavalyi évben részt vett az első magyar IRC futamon, így a kijelölt pályaszakaszok, és azok minősége, paraméterei számukra sem lesznek ismeretlenek.
Természetesen mi is nagy érdeklődéssel várjuk az éjszakai szakaszokat, ami véleményem szerint egyértelműen a koncentráció és a reflexek versenye lesz. Nagyon jó ötletnek tartom ezt a kezdést, mert rögtön a verseny elején egy hatalmas lehetőséget ad a csapatok kezébe, és aki élni tud vele, nagy előnyre tehet szert.
Az SRTH csapatának felkészülése csütörtökön fejeződik be, amikor is délután, az év elején kimaradt aszfalt tesztet pótoljuk. A Skoda beállításai az év eleji murvás teszten nagyon jól sikerültek, ezért most is egy hosszabb időtartalmú tesztet tervezünk.”
| WRC Rallye Monte-Carlo 2023.01.19 - 23 |
| WRC Rally Sweden 2023.02.09 - 12 |
| WRC Guanajuato Rally México 2023.03.16 - 19 |
| WRC Croatia Rally 2023.04.20 - 23 |
| WRC Vodafone Rally de Portugal 2023.05.11 - 14 |
| WRC Rally Italia Sardegna 2023.06.01 - 04 |
| WRC Safari Rally Kenya 2023.06.22 - 25 |
| WRC Rally Estonia 2023.07.20 - 23 |
| WRC Secto Rally Finland 2023.08.03 - 06 |
| WRC EKO Acropolis Rally Greece 2023.09.07 - 10 |
| WRC Rally Chile Bio Bío 2023.09.28 - 10.01 |
| WRC Central Europe Rally 2023.10.26 - 29 |
| WRC Forum8 Rally Japan 2023.11.16 - 19scroll |














Letölthető dokumentumaink eléréséhez kattintson ide!