
Technikai hiba miatt csak a hetedik gyorsasági szakaszig jutott az Azori-szigetek ralin a Herczig Norbert - Ferencz Ramón kettős. A kormánymű meghibásodása miatt a MOL Racing Team párosának a nyolcadik helyről kellett feladnia a versenyt.„A csapat azonnal szétszedte a meghibásodott kormányművet, és kiderült, hogy egy csapágy roncsolódott annyira, hogy alkalmanként nem lehetett egyik irányba elfordítani a kormányt. Szerencsénk, hogy mindez egy lassabb részen történt, és nem egy tempós szakaszon, ahol ellenkormányzásra lett volna szükség, de nem fordult volna a kormány, csúnya baleset lehett volna belőle. Még megpróbáltunk kijönni a szakaszról, de ezzel a hibával képtelenség volt irányítani az autót, félre kellett állnunk” – részletezte Herczig Norbert kiesésük okát.
Pedig addig a pontig szinte minden jól alakult. A hétfői teszten sikerült hozzászoknia a pilótának a vulkanikus eredetű talajhoz, és a kvalifikáció is remekül sikerült, a népes és erős mezőnyben negyedik lett a magyar duó, és így jó rajtpozícióból indulhattak. Az első gyorsasági rajtjában azonban megtorpant az autó, lefulladt a motor, és néhány másodpercnyi idő eltelt, mire sikerült megkezdeni a szakaszt. „Nem éreztem, hogy bármit elhibáztam volna, ezért miután a csapat a nagyszervizben azonnal kicserélte a kuplungot, a probléma meg is oldódott. A következő gyorsaságin már biztonságit rajtoltam, és ott az időeredményünk is jó volt, hatodikak lettünk” – mondta Norbi.
Az első nap zárószakasza már nem sikerült ennyire jól, a hatalmas kőbányában rendezett páros gyorsaságin 13. lett a MOL Racing Team kettőse, ám a rövid szakaszon az időkülönbségek sem voltak nagyok. A második napon az első tíz fordított sorrendben rajtolt, az első két szakasz utáni állást vették figyelembe, így pénteken első indulóként a pályát kellett takarítania Norbinak és Ramónnak. Ez remekül sikerült, két hatodik és egy tizedik idővel a nap első három gyorsaságija után a nyolcadik helyig jutottak. A szerviz után már könnyebb dolguk lett volna, de a hetedik gyorsaságin a technika véget vetett a versenynek.
„Nagyon sajnálom, hogy így alakult, mert a tempónk nagyon jó volt, és a tavalyi évhez hasonlóan, most is a végére spóroltunk a gumikkal. Sajnos kiderült, hogy valószínűleg a kormánymű beszállító egy rossz sorozatot gyártott, mert eddig nem fordult elő hasonló hiba, most pedig rövid időn belül ez volt a harmadik ilyen eset a csapatnál. A teszten a csapattársam autóján is tönkrement a kormánymű, és a versenyre repülővel hoztak újabb tartalékokat, így ha kijutottunk volna a szervizig, folytatni tudtuk volna a versenyt, de sajnos nem így történt. Természetesen le vagyunk törve, nem így képzeltük az első versenyt ebben az évben, de ha a részeredményeket nézzük, akkor továbbra is optimisták lehetünk, mert láttuk azt a gyorsulást, amiben bizakodtunk” – összegzett Herczig Norbert.
Az autósport kegyetlen oldalából kapott ízelítőt a csapat az Azori-szigeteken, amikor egyetlen apró alkatrész szerencsétlen meghibásodása vetett véget a versenynek. A lendület azonban nem tört meg, május első hétvégéjén az aszfaltos Rally Islas Canarias-on folytatja idei ERC szereplését a MOL Racing Team párosa.
A Rali Európa-bajnokság 2019-es versenynaptára:
március 21-23: Azores Airlines Rallye, murva
május 2-4.: Rally Islas Canarias, aszfalt
május 24-26.: Rally Liepaja, aszfalt
június 28-30.: Rally Poland, murva
július 19-21.: Rally di Roma Capitale, aszfalt
augusztus 16-18.: Barum Czech Rally Zlín, aszfalt
szeptember 27-29.: Ciprus Rally, murva
november 8-10.: Rally Hungary, aszfalt
| WRC Rallye Monte-Carlo 2023.01.19 - 23 |
| WRC Rally Sweden 2023.02.09 - 12 |
| WRC Guanajuato Rally México 2023.03.16 - 19 |
| WRC Croatia Rally 2023.04.20 - 23 |
| WRC Vodafone Rally de Portugal 2023.05.11 - 14 |
| WRC Rally Italia Sardegna 2023.06.01 - 04 |
| WRC Safari Rally Kenya 2023.06.22 - 25 |
| WRC Rally Estonia 2023.07.20 - 23 |
| WRC Secto Rally Finland 2023.08.03 - 06 |
| WRC EKO Acropolis Rally Greece 2023.09.07 - 10 |
| WRC Rally Chile Bio Bío 2023.09.28 - 10.01 |
| WRC Central Europe Rally 2023.10.26 - 29 |
| WRC Forum8 Rally Japan 2023.11.16 - 19scroll |














Letölthető dokumentumaink eléréséhez kattintson ide!