
Extrém nehéz körülmények között remekül helytállt Herczig Norbert és Igor Bacigál a Fafe Rallyn, az utolsó gyorsasági előtt azonban egy navigációs hiba miatt nem ért célba a ŠKODA Rally Team MRF Tyres Hungaria párosa.Élete legnehezebb versenyeként jellemezte Herczig Norbert a Rally Serras de Fafe e Felgueiras szombati versenynapjának végén az ERC első fordulóját. Kilenc gyorsasági után a hetedik helyen állt a magyar duó, megelőzve mindkét csapattársát.
„Köd, sár, hatalmas kövek a nyomban amit kerülgetni kellett, akkora eső, hogy nem bírta az ablaktörlő, hogy csak a legnehezebbeket soroljam. Nem tudom visszaadni szavakban, hogy mennyire nehéz volt ez a nap. Folyamatosan tanultuk az abroncsokat, és már az első napon éreztem, hogy ugyan van még bőven tanulnivalónk, de az MRF valóban remek gumikat fejlesztett ezekre a körülményekre is. Az is nagy tanulság volt, hogy ilyen körülmények között az első rajtpozíciók a legjobbak, minél hátrébb indultunk, annál rosszabb volt a pálya. Boldogok voltunk, hogy a nehézségek ellenére helytálltunk, és összességében az eredménnyel is elégedett voltam, hiszen a csapatunkban mi álltunk a legjobban” – foglalta össze a szombatot Herczig Norbert.
A vasárnapi nap már inkább az abroncsok teszteléséről szólt, hiszen a nyolcadik helyezett páros nem jelentett veszélyt, és a hatodik duótól is messze voltak Norbiék. Az ebben a szezonban újra pontokat érő utolsó szakaszra tartogatták a puskaport, és az abroncsokat, ám ennek a szakasznak a rajtjáig nem jutottak el.
„Vasárnap tovább tanultuk a gumikat, állítgattuk az autót, de azért figyeltük a többieket is. Láttuk, hogy nincs értelme rohanni, inkább a fejlesztésre koncentráltunk. A power stage-re vártunk, a stratégiánkkal ott is bajnoki pontokra számítottunk. Sajnos nem volt szerencsénk, ahogy az ilyenkor lenni szokott, miután túléltünk egy extra nehéz napot, mondhatni egy banánhéjon csúsztunk el. A közúti szakaszon egy navigációs jel hibás értelmezése miatt 7-8 kilométert autóztunk rossz útvonalon, ami sajnos a versenyünk végét jelentette. Nagyon csalódottak vagyunk, de próbáljuk a pozitívumokat megőrizni a következő versenyekre” – fejezte be Norbi az összefoglalót.
A hiba fájó, de megtörtént. Tragédia azért nincs, hiszen egy verseny eredménye nem számít majd bele a bajnokságba, az viszont kétségtelen, hogy a hátralevő hét futamon maximumot kell teljesíteni. Az alapok azonban jók, látszik, hogy extrém körülmények közt is versenyképes a csapat és a ŠKODA Fabia Rally2 evo, az MRF abroncsok pedig folyamatosan fejlődnek, így a kilátások jók. Javítani hamar lehet, március végén már az Azori-szigeteken folytatódik az Európa-bajnokság.
A Rally Európa-bajnokság versenyei 2022-ben:
2022. 03. 12-13. Rally Serras de Fafe e Felgueiras
2022. 03. 26-27. Azores Rally
2022. 05. 13-14. Rally Islas Canarias
2022. 06. 11-12. Rally Poland
2022. 07. 02-03. Rally Liepaja
2022. 07. 23-24. Rally di Roma Capitale
2022. 08. 27-28. Barum Czech Rally Zlín
A nyolcadik verseny később kerül bejelentésre
| WRC Rallye Monte-Carlo 2023.01.19 - 23 |
| WRC Rally Sweden 2023.02.09 - 12 |
| WRC Guanajuato Rally México 2023.03.16 - 19 |
| WRC Croatia Rally 2023.04.20 - 23 |
| WRC Vodafone Rally de Portugal 2023.05.11 - 14 |
| WRC Rally Italia Sardegna 2023.06.01 - 04 |
| WRC Safari Rally Kenya 2023.06.22 - 25 |
| WRC Rally Estonia 2023.07.20 - 23 |
| WRC Secto Rally Finland 2023.08.03 - 06 |
| WRC EKO Acropolis Rally Greece 2023.09.07 - 10 |
| WRC Rally Chile Bio Bío 2023.09.28 - 10.01 |
| WRC Central Europe Rally 2023.10.26 - 29 |
| WRC Forum8 Rally Japan 2023.11.16 - 19scroll |














Letölthető dokumentumaink eléréséhez kattintson ide!