SRTH autó

(Szombathely, 2017.05.18. 08:44)

Indul a murvás szezon


Indul a murvás szezonVajon mit hoz a pénteki murvás kvalifikáció? A kérdés jó, de a választ csak a hétvégén megrendezésre kerülő Iseum Szombathely Rallye kvalifikációs gyorsasági szakasza után tudhatjuk meg.

Az aszfaltos miskolci és ózdi versenyhétvégét követően ugyanis az ORB mezőnye átteszi székhelyét a nyugati országrészbe. Az előttünk álló hétvégén, szombathelyi központtal folytatódik a versenyszezon. Az izgalom nagy, hiszen a párosok éles versenykörülmények között utoljára tavaly júniusban versenyezhettek murván. Ráadásul itt a péntek délutáni külön program, ami az összetett pontszámok alapján az első 15 helyezett életét még színesebbé, érdekesebbé teheti.

-      Nagyon kíváncsi vagyok a kvalifikációs szakaszra, soha nem vettem még részt hasonló megmérettetésen. – fogalmazott Herczig Norbert. Ezzel a plusz szakasszal ugyan az első 15 versenyzőpárosnak egy kicsit előbb elkezdődik majd a verseny, de ezt mi egyáltalán nem bánjuk, hiszen egy nagyon érdekes taktikai „játék” részesei lehetünk. Azok a versenyzőpárosok ugyanis, akik a kvalifikációs szakaszon (a szombathelyi Katlanban) pénteken délután a legjobban szerepelnek majd, azok választhatnak maguknak a szombati versenynapra elsőként rajtpozíciót. Véleményünk szerint ez az újdonság nagyon jó hatással lesz a mezőnyre. Ennek köszönhetően, az itt megszerzett előnyt-hátrányt nagyon okosan, taktikusan ki lehet majd használni.

A SKODA Rally Team Hungaria párosa csütörtökön a megszokottak szerint egy hosszabb teszten vesz részt, ahol az év első murvás futamát megelőző beállításokat tesztelik majd. Ezt követően pedig pénteken indul a verseny. Először a kvalifikációs futam, majd ezt követően a rajtceremónia, szombattól pedig a hosszú egyenesekkel, derékszögű kanyarokkal teletűzdelt gyorsasági szakaszok várnak Norbira, Igorra. Az SRTH számára a tavalyi Szombathely Rallye nagyon jól sikerült, hiszen Norbiék győzni tudtak. Úgy gondoljuk, most is nagy csatára és eredményes hétvégére készülnek.

-      Az a célunk, hogy idén is ott legyünk a legjobbak között, csakúgy, mint legutóbb Ózdon és azt megelőzően Miskolcon – folytatta Herczig Norbi. Különleges taktikával nem készülünk, hiszen minden versenyzőpáros tudja, hogy a szombathelyi szakaszokat a jól eltalált féktávokkal és kigyorsításokkal lehet megnyerni. Mindannyiunk számára ez a feladat. A csapat hangulata egyébként nagyon pozitív. Köszönjük a szakág vezetőségének, hogy 3 hetente versenyautóban ülhetünk, mert így abszolút folyamatos a lendületünk. Felfokozott izgalommal várjuk a kvalifikációs rajtot és készülünk a melegre is, bár az előrejelzések szerint lehet szél és eső is, ami egy kicsit megkavarhatja a mezőnyt.

Az idei Iseum Szombathely Rallye mezőnyére 530 kilométernyi táv vár, amelyből több, mint 130 km-t gyorsasági szakaszokon kell majd teljesíteniük.

Sok szeretettel várunk benneteket!
Gyertek és szurkoljatok nekünk Szombathelyen is!

Bajnokság állása

WRC2 Challenge pilóta

Pozíció Név Pontszám
27 Herczig Norbert
12

Bővebben

WRC2 Challenge navigátor

Pozíció Név Pontszám
30 Ferencz Ramón
12

Bővebben

FACEBOOK

© 2006-2026. SKODA Rally Team Hungária, Herczig Norbert és Ferencz Ramón

logo

WRC versenynaptár (2023)

 

WRC Rallye Monte-Carlo
2023.01.19 - 23
WRC Rally Sweden
2023.02.09 - 12
WRC Guanajuato Rally México
2023.03.16 - 19
WRC Croatia Rally
2023.04.20 - 23
WRC Vodafone Rally de Portugal
2023.05.11 - 14
WRC Rally Italia Sardegna
2023.06.01 - 04
WRC Safari Rally Kenya
2023.06.22 - 25
WRC Rally Estonia
2023.07.20 - 23
WRC Secto Rally Finland
2023.08.03 - 06
WRC EKO Acropolis Rally Greece
2023.09.07 - 10
WRC Rally Chile Bio Bío
2023.09.28 - 10.01
WRC Central Europe Rally
2023.10.26 - 29
WRC Forum8 Rally Japan
2023.11.16 - 19

TÁMOGATÓINK

Letöltések

Letölthető dokumentumaink eléréséhez kattintson ide!