SRTH autó

(Kassa, 2012.10.23. 20:25)

Következik a Kassa Rallye


Következik a Kassa RallyeRitkán látható kiváló teljesítménnyel, nagyszerű sorozattal nyerte meg az idei Országos Rallye Bajnokságot Herczig Norbert és Bacigál Igor. A Skoda Rally Team Hungária kettőse ugyanis az esztendő eddigi részében nem talált legyőzőre.

Az ötös győzelmi sorozat után méltán lehetnek elégedettek és boldogok, hiszen nagyon hamar, már július utolsó napjaiban bebiztosították a címvédésüket. Norbi és Igor soha nem felejti el azt az ünneplést, ami Székesfehérváron fogadta őket. Hosszú percekig szólt a vastaps, folyt a pezsgő, a csapat és a szurkolók méltóképpen ünnepelték meg a régi-új Bajnok párost. Az élet azonban megy tovább, az előttünk álló hétvégén már Kassán, a közös rendezésű magyar-szlovák futamon találkozhatnak egymással a magyar mezőny legjobbjai, így kérdés volt, hogy az eddigi eredménytől függetlenül Herczigék ott lesznek-e a rajtvonalnál?

Mint kiderült, számukra ez nem volt kérdés!

-  A szabályok értelmében a 2016. évad nyolc futamából a két legrosszabb eredmény nem számít bele az értékelésbe – emlékeztetett Herczig Norbert. – Nekünk eddig öt győzelmünk van, nyilván ezeket a sikereket nem fogjuk eldobni. A versenyzést azonban nagyon szeretjük, ezért számunkra nem az volt kérdés, hogy ott leszünk-e a Kassa Rallye-n, csak az, hogy milyen módon. Végül a döntésünk az előfutásra esett. Igornak ráadásul hazai a közeg, ezért fontos számunkra, hogy a Felvidéken is megmutassuk magunkat. Nem mellesleg pedig már évek óta hagyomány, hogy a szlovák szervezők technikás, de tempós pályákat jelölnek ki a kassai versenyre, ezért egész biztos, hogy idén is ízig-vérig rallys gyorsokon autózhatunk majd, ahol mi már felszabadultan, tét nélkül tehetjük, ezért ezt semmiképpen sem szeretnénk kihagyni.

Herczig Norbert néhány gondolat erejéig már az idei esztendő hetedik futamára, az októberi Mecsek Rallye-ra is kitért. Mint mondta: azt sem hagyják ki, Pécsett is ott lesznek a rajtvonal mögött, igaz nem az R5-ös Fabiaval. A tervek szerint a márka marad, de egy Octavia WRC-vel indulnak.

- A folytatás szempontjából lényeges, hogy versenyben maradjunk, egy pillanatig se veszítsük el azt a ritmust, ami a szezon első felében megvolt – folytatta Herczig Norbert. – Ugyanakkor az is tény, hogy a pontversenyben megszerzett, behozhatatlan előnyünk alakítja az előttünk álló két hónap programját, tehát vérmes reményeink erre az évre már nincsenek, de hiányozni sem szeretnénk a mezőnyből.

Bajnokság állása

WRC2 Challenge pilóta

Pozíció Név Pontszám
27 Herczig Norbert
12

Bővebben

WRC2 Challenge navigátor

Pozíció Név Pontszám
30 Ferencz Ramón
12

Bővebben

FACEBOOK

© 2006-2026. SKODA Rally Team Hungária, Herczig Norbert és Ferencz Ramón

logo

WRC versenynaptár (2023)

 

WRC Rallye Monte-Carlo
2023.01.19 - 23
WRC Rally Sweden
2023.02.09 - 12
WRC Guanajuato Rally México
2023.03.16 - 19
WRC Croatia Rally
2023.04.20 - 23
WRC Vodafone Rally de Portugal
2023.05.11 - 14
WRC Rally Italia Sardegna
2023.06.01 - 04
WRC Safari Rally Kenya
2023.06.22 - 25
WRC Rally Estonia
2023.07.20 - 23
WRC Secto Rally Finland
2023.08.03 - 06
WRC EKO Acropolis Rally Greece
2023.09.07 - 10
WRC Rally Chile Bio Bío
2023.09.28 - 10.01
WRC Central Europe Rally
2023.10.26 - 29
WRC Forum8 Rally Japan
2023.11.16 - 19

TÁMOGATÓINK

Letöltések

Letölthető dokumentumaink eléréséhez kattintson ide!