SRTH autó

(Portugália, 2023.05.15. 06:51)

Közel volt a cél Portugáliában


Közel volt a cél PortugáliábanHerczig Norbert és Ferencz Ramón balesettel fejezte be a Portugál Rallyt. A ŠKODA Rally Team Hungaria párosa a második nap végig nagyszerűen helytállt, a szombati utolsó gyorsaságin azonban egy apró műszaki hiba miatt nem tudtak elrajtolni. Vasárnap a szuperrally szabályai szerint folytatták, de az utolsó előtti szakaszon lecsúsztak az útról és fel kellett adniuk a versenyt.

„Most volt először ez a gyorsasági szakasz, fordítva már mentünk rajta korábban. Egy nagyon tempós részen volt egy bukkanó, már ezt is túl gyorsan abszolváltuk, és utána túl rövid volt a féktáv a jobbos kanyar előtt, így lecsúsztunk az útról. Szerencsétlenségünkre ott egy mélyebb rész volt, így beestünk a kisebb fák közé és a tetején állt meg az autó” – idézte fel a 18. gyorsasági szakaszon történt esetet Herczig Norbert, majd az autó állapotáról is beszámolt.

„Bár a látvány nem szép, de szerencsére javarészt a külső karosszériaelemek sérültek. A műhelyben derül majd ki a pontos kár, azt gondolom, a Szardínai Rallyra készen lesz a Skoda.”

A WRC2 Challenger kategóriában ekkor a tizedik helyen autózott a páros, de már nem a pontokért versenyeztek, ugyanis egy szombat esti apró technikai hiba miatt a zárónapon már a szuperrally szabályok szerint kellett elrajtolniuk.

„A szombat esti utolsó, alig több mint 3 kilométeres szuperspeciál rajtjában megadta magát a fojtószelep, az autó nem reagált a gázadásra, és ott ragadtunk a rajtban” – mondta Herczig Norbert.

A verseny ugyan eredmény nélkül ért véget, a portugáliai kaland mégsem volt haszontalan, 16 gyorsasági szakaszt sikeresen teljesített a ŠKODA Rally Team Hungaria párosa, és a maratoni pályabejáráson is rengeteg tapasztalattal gazdagodtak.

„95 százalékban teljesítettük a tervet. A pályák nagy részén versenyeztünk, tapasztalatot gyűjtöttünk. Nekünk ez új verseny volt, és ez még úgy is igaz, hogy két éve indultunk már a vb-n, és az ERC-ben is mentünk már Portugáliában. Teljesen új itinert írtunk, és ez jobban sikerült, mint a korábbiak. Ahol már mentünk régebben, ott érezhetően könnyebb dolgunk volt, de nagyon sok olyan szakasz volt, ami új volt számunkra. A beállításokat is kerestük, az elején sokat mentünk keresztben, aztán a zárónapra megtaláltuk a helyes utat. A gumikkal sikerült jól sáfárkodnunk, és az autót is jól beosztottuk a hosszú gyorsaságin, ami mindenképp jó előjel a Szardínia Rallyra, ahol lesz 50 kilométeres szakasz is.” – foglalta össze a pozitívumokat Herczig Norbert.

Azt már Horvátországban látta a duó, hogy a világbajnokság rengeteg szurkolót vonz, és a szervezők is igyekeznek kitenni magukért. A több mint fél évszázados múltra visszatekintő Portugál Rally ebből a szempontból is különleges volt.

„Rengeteg ember van, hihetetlenül szeretik a rallyt és ezt nagyon jó volt látni. Mindenhol sztárként fogadtak minket. Rengeteg rendőr segíti a versenyzőket, saját útvonalat jelölnek ki nekünk. Külön öröm volt, hogy ismét találkoztunk magyar szurkolókkal is. Mondanám, hogy megszoktuk, hogy a világ legtávolabbi pontján is ott vannak a magyar szurkolók, de azt az érzést nem lehet megszokni, amikor meglátod a magyar zászlót a pálya szélén” – mondta Norbi.

A következő verseny három hét múlva lesz, június első négy napján a Szardínia Rally, ahová két hét múlva már utaznia kell a csapatnak.

Bajnokság állása

WRC2 Challenge pilóta

Pozíció Név Pontszám
27 Herczig Norbert
12

Bővebben

WRC2 Challenge navigátor

Pozíció Név Pontszám
30 Ferencz Ramón
12

Bővebben

FACEBOOK

© 2006-2025. SKODA Rally Team Hungária, Herczig Norbert és Ferencz Ramón

logo

WRC versenynaptár (2023)

 

WRC Rallye Monte-Carlo
2023.01.19 - 23
WRC Rally Sweden
2023.02.09 - 12
WRC Guanajuato Rally México
2023.03.16 - 19
WRC Croatia Rally
2023.04.20 - 23
WRC Vodafone Rally de Portugal
2023.05.11 - 14
WRC Rally Italia Sardegna
2023.06.01 - 04
WRC Safari Rally Kenya
2023.06.22 - 25
WRC Rally Estonia
2023.07.20 - 23
WRC Secto Rally Finland
2023.08.03 - 06
WRC EKO Acropolis Rally Greece
2023.09.07 - 10
WRC Rally Chile Bio Bío
2023.09.28 - 10.01
WRC Central Europe Rally
2023.10.26 - 29
WRC Forum8 Rally Japan
2023.11.16 - 19

TÁMOGATÓINK

Letöltések

Letölthető dokumentumaink eléréséhez kattintson ide!