SRTH autó

(Budapest, 2017.03.17. 08:24)

Mától Herczig Norbert is a MOL csapat tagja


Mától Herczig Norbert is a MOL csapat tagjaMa délelőtt a nagyközönség számára is publikussá vált, ami egy nagyon színvonalas sajtótájékoztató keretén belül került bejelentésre: Herczig Norbert 2017-től a MOL támogatott sportolója.

Március 31-én startol el az Országos Rallye Bajnokság, amelyen a háromszoros abszolút magyar rallye bajnok immár a MOL színeiben áll rajthoz. A szponzorációs támogatást megelőzően a versenyző és a vállalatcsoport már tavaly is együttműködött, amikor a MOL versenybenzinek közül a professzionális versenyfelhasználásra kifejlesztett Racing Fuel RST (Rally Standard) üzemanyagát használva lett első helyezett.

 A MOL és a magyar rallye kapcsolata több mint 2 évtizedes. A vállalatcsoport a ’90-es évek közepétől a szakág legjobbjait támogatta, a hatszoros magyar bajnok rallylegenda, Ranga László után Kiss Ferenc volt a cég szponzoráltja, aki a MOL Rally Team pilótájaként 1998-ban és 1999-ben is abszolút bajnok lett. Hasonló teljesítményt nyújtott az elmúlt két évben Herczig Norbert, aki Bacigal Igorral nagy különbséggel tudott bajnokságot nyerni 2015-ben és 2016-ban is.

Herczig 2016-ban a MOL saját fejlesztésű MOL Racing Fuel RST (Ralley Standard) névre keresztelt versenyüzemanyagával vágott neki a versenynek, és a szezon első 5 futamából ötöt nyert, július végére magyar bajnok lett, az utolsó három futamban gyakorlatilag már rajthoz sem kellett állnia. Ilyen teljesítménnyel a magyar bajnokságban hosszú évek óta nem rukkolt elő senki. Ennek a kiváló eredménynek és a rendkívül sikeres együttműködésnek köszönhetően lett Herczig Norbert 2017-től a MOL hivatalos szponzoráltja, vagyis a MOL-csapat tagja, és bekerült a magyar sport elit alakulatába, amelyben olyan nevek szerepelnek, mint Szilágyi Áron, kardvívó, Kozák Danuta, kajakos, Babos Tímea, teniszező vagy éppen Gyurta Dániel, úszó.

 „Herczig Norberttel ismét egy klasszis csatlakozott a MOL csapathoz. A MOL hazánk meghatározó vállalata, közel 500 töltőállomásunk van az országban, üzemeink működnek Százhalombattán, Tiszaújvárosban és Szeged környékén, termékeink ott vannak a mindennapokban. Támogatásainkkal pedig odaállunk az ifjú tehetségek mögé, és az olyan nemzetközi sikereket jegyző sportolók mögé, mint Herczig Norbert, aki kiemelkedő teljesítménye révén példakép lehet a fiatal tehetségek számára, és aki eredményeivel nagy örömet okoz az egész országnak” – mondta Kelenvölgyi Ágnes, a MOL-csoport szponzorációs vezetője.

 Március utolsó napjai vészesen közelednek, ezért a SKODA Rally Team Hungaria csapata a jövő héten megkezdi az a versenyautóval való felkészülést. Ezt egy hosszú teszttel indítják, ahol a téli szezonban elkészült fejlesztéseket is ki tudják próbálni.

A 2017. Magyar Országos Rallye Bajnokság  március 31-én, a miskolci Speedway Arénában rajtol a prológgal.

 

Bajnokság állása

WRC2 Challenge pilóta

Pozíció Név Pontszám
27 Herczig Norbert
12

Bővebben

WRC2 Challenge navigátor

Pozíció Név Pontszám
30 Ferencz Ramón
12

Bővebben

FACEBOOK

© 2006-2025. SKODA Rally Team Hungária, Herczig Norbert és Ferencz Ramón

logo

WRC versenynaptár (2023)

 

WRC Rallye Monte-Carlo
2023.01.19 - 23
WRC Rally Sweden
2023.02.09 - 12
WRC Guanajuato Rally México
2023.03.16 - 19
WRC Croatia Rally
2023.04.20 - 23
WRC Vodafone Rally de Portugal
2023.05.11 - 14
WRC Rally Italia Sardegna
2023.06.01 - 04
WRC Safari Rally Kenya
2023.06.22 - 25
WRC Rally Estonia
2023.07.20 - 23
WRC Secto Rally Finland
2023.08.03 - 06
WRC EKO Acropolis Rally Greece
2023.09.07 - 10
WRC Rally Chile Bio Bío
2023.09.28 - 10.01
WRC Central Europe Rally
2023.10.26 - 29
WRC Forum8 Rally Japan
2023.11.16 - 19

TÁMOGATÓINK

Letöltések

Letölthető dokumentumaink eléréséhez kattintson ide!