SRTH autó

(Azori-szigetek, 2022.03.28. 12:26)

Nyolcadik helyen értünk célba az Azori-szigeteken


Nyolcadik helyen értünk célba az Azori-szigetekenExtrém körülmények között lett nyolcadik az 56. Azores Rallyen Herczig Norbert és Igor Bacigál. A ŠKODA Rally Team MRF Tyres Hungaria kettőse ezzel 11 pontot szerzett az ERC értékelésben.

A portugáliai sártenger után ideálisabb körülményekben reménykedett az 56. Azores Rallyen Herczig Norbert és Igor Bacigál, de ezzel nem voltak egyedül, a teljes ERC mezőny egy élvezetes murvás futamot szeretett volna. A teszten és a pályabejáráson még minden jól alakult, sikerült elvégezni a tervezett programot, és az itiner írás is jól sikerült. A baljós előjel egyedül a meteorológiai előrejelzés volt, esőt mondtak péntekről-szombatra.

Úgy kezdődött, hogy az első gyorsasági elmaradt a hatalmas esőzések miatt, ugyanis elmosta a pályát a lezúduló víz. Így rögtön egy 24 kilométeres szakasszal kezdtünk, ahol nem csak az eső, hanem a köd is megnehezítette a dolgunkat. Sőt nem is köd volt ez, hanem sokszor a felhőkben autóztunk. Mindenképp célba akartunk érni, így ezen a napon igyekeztünk megtalálni az optimumot a tempó és a biztonságos versenyzés között” – mondta Herczig Norbert.

Az első napot a 12. helyen zárta a ŠKODA Rally Team MRF Tyres Hungaria párosa. A második napra szokás szerint előrelépést terveztek, de a megszokott taktika most csak részben működött, mert valami hiányzott. A szükséges plusz a beállításokban rejtőzött.

„Rengeteg kombinációt kipróbáltunk teszten, és úgy fejeztük be a munkát, hogy éreztük az előrelépést. Az Azores Rallyen más abroncsokkal mentünk, mint az előző versenyen, és nagyon hamar láttuk, hogy még ez jó lesz, de még mindig hiányzik valami. Rengeteget mentünk keresztben, minden gázadásnál úszott az autó, ami látványos volt, de nem gyors. A nagyobb időkülönbségek ennek köszönhetők. A kigyorsításoknál sokakat veszítettünk. Sajnos csak a verseny végére körvonalazódott a megoldás. A következő murvás versenyre viszont már tudjuk, hogyan kell beállítanunk a ŠKODA Fabia Rally2 evo-t” – árulta el Herczig Norbert.

A nehézségek ellenére vasárnap négy helyet lépett előre Norbi és Igor, így második MRF abroncsokkal futott versenyükön nagyon értékes pontokat szereztek. A 11 bajnoki pont sokat érhet majd az év végi elszámolásnál. Ennél is fontosabb, hogy Norbi végre érzi az előrelépést.

„Ezen a futamon nagyon jól működött a kommunikáció Igor és közöttem. A gyorsaságik végén pedig jó volt az érzés a tempóval kapcsolatban is. Már tudjuk, hogy kialakult különbségek nagy része az autó beállításában van, amit igyekszünk orvosolni. Megható volt, hogy ismét találkoztunk magyarokkal. A szervizparkban ott nyaraló honfitársaink jöttek oda hozzánk, és a pályák szélén is többször láttuk a nemzeti színű zászlót. Nem tudjuk elégszer megköszönni a szurkolást, remélem az idei első magyar Eb pontokkal meg tudtuk hálálni ezt a szurkolói támogatást. Haladunk tovább az úton, a Kanári-szigeteken aszfaltos versennyel folytatjuk” – fejezte be az összegzést Herczig Norbert.

 

A Rally Európa-bajnokság versenyei 2022-ben:

2022. 03. 12-13. Rally Serras de Fafe e Felgueiras
2022. 03. 26-27. Azores Rally
2022. 05. 13-14. Rally Islas Canarias
2022. 06. 11-12. Rally Poland
2022. 07. 02-03. Rally Liepaja
2022. 07. 23-24. Rally di Roma Capitale
2022. 08. 27-28. Barum Czech Rally Zlín
A nyolcadik verseny később kerül bejelentésre.

Bajnokság állása

WRC2 Challenge pilóta

Pozíció Név Pontszám
27 Herczig Norbert
12

Bővebben

WRC2 Challenge navigátor

Pozíció Név Pontszám
30 Ferencz Ramón
12

Bővebben

FACEBOOK

© 2006-2025. SKODA Rally Team Hungária, Herczig Norbert és Ferencz Ramón

logo

WRC versenynaptár (2023)

 

WRC Rallye Monte-Carlo
2023.01.19 - 23
WRC Rally Sweden
2023.02.09 - 12
WRC Guanajuato Rally México
2023.03.16 - 19
WRC Croatia Rally
2023.04.20 - 23
WRC Vodafone Rally de Portugal
2023.05.11 - 14
WRC Rally Italia Sardegna
2023.06.01 - 04
WRC Safari Rally Kenya
2023.06.22 - 25
WRC Rally Estonia
2023.07.20 - 23
WRC Secto Rally Finland
2023.08.03 - 06
WRC EKO Acropolis Rally Greece
2023.09.07 - 10
WRC Rally Chile Bio Bío
2023.09.28 - 10.01
WRC Central Europe Rally
2023.10.26 - 29
WRC Forum8 Rally Japan
2023.11.16 - 19

TÁMOGATÓINK

Letöltések

Letölthető dokumentumaink eléréséhez kattintson ide!