SRTH autó

(Portugália, 2020.10.06. 11:15)

Ötödik hely Portugáliában!


Ötödik hely Portugáliában!Az ERC értékelés ötödik helyén ért célba Herczig Norbert és Ferencz Ramón a Rally Fafe Montelongón. A MOL Racing Team versenyzői végig jó tempóban autóztak a portugál futamon, ám nem csak a versenytársakkal, hanem a körülményekkel is meg kellett küzdeniük.

„Talán csak egyszer állítottunk az autón. Ez nem így szokott lenni, mert általában folyamatosan finomítunk a beállításokon, most azonban szinte minden figyelmünket lekötötte a megfelelő gumiválasztás” – kezdte a beszámolót Herczig Norbert. „Ahogy számoltuk csak mi Ramónnal körülbelül tízszer cseréltünk kereket a gyorsaságik között. Összességében általában jól döntöttünk, de inkább orosz ruletthez hasonlított az egész. Folyamatosan változott a pályák minősége, így általában az volt a forgatókönyv, hogy elindultunk a szervizparkból négy egyforma gumival és két pótkerékkel, és ahogy változott a pályák állapota, menet közben cserélgettük a kerekeket.”

A portugál ősz tehát komoly kihívás elé állította versenyzőket, de a MOL Racing Team kettőse jól vizsgázott alkalmazkodóképességből. Már az első nap elején elfoglalták az ERC értékelés hatodik helyét, és a nap végén már az ötödik pozícióban gurultak be az éjszakai pihenőre. Herczig Norbert a jó eredmény ellenére mégsem a helyezéseket tartja a legfontosabbnak.

„Az időeredményeknek örülök igazán. Itt volt a teljes élmezőny, és tényleg csak néhány másodperces különbségek alakultak ki. Az első pillanattól kezdve végig versenyképesek voltunk, ami azért nagy fegyvertény, mert ebben az évben sajnos borzasztóan keveset tudtunk versenyautóban ülni” – emelte ki a pilóta.

Az első napi jó eredménybe még egy apró hiba is belefért, a negyedik gyorsasági szakaszon egy váratlan felhordásos részen az út széléig csúszott az autó, és a jobb hátsó kerék elért egy épp ott heverő kidőlt villanyoszlopot. Szerencsére a Volkswagen Polo GTI R5-öt kemény fából faragták, és a futómű sértetlenül kibírta a kalandot.

Vasárnap reggel parádésan kezdett Herczig Norbert és Ferencz Ramón. Az első gyorsasági szakaszon egy abszolút második időt villantottak, és már az Eb értékelés negyedik helyén voltak. A második körre aztán bátrabban választottak gumit, ami elsőre jó stratégiának tűnt.

Feltettünk négy slick gumit, ami a háromból két szakaszon tökéletesen működött. A kör végén azonban megtréfált minket az eső, így rengeteget csúszkáltunk a 15-ös gyorsaságin. Nem akartunk feleslegesen kockáztatni, így ott elég sok időt veszítettünk, és ezzel egy pozíciót visszaléptünk” – mondta Herczig Norbert.

Az utolsó körben sem akart már kockáztatni a csapat, így az abszolút hatodik helyen ért célba a páros, ami az ERC mezőnyben az ötödik helyet jelentette, és ami nagyon fontos, 19 pontot gyűjtöttek a bajnoki értékelésben.

„Összességében küzdelmes és tanulságos verseny volt a portugál forduló, amit nagyon élveztünk. Az látszott, hogy a helyiek szeretik a ralit. Ugyan a megszokottnál jóval kevesebb szurkoló volt, de mindenhol nagy szeretettel fogadtak minket. A szervezés és a pályák is jó voltak. A legjobban mégis annak örülök, hogy ilyen hosszú kihagyás után is fel tudtuk venni az élmezőny tempóját, csak minimális különbségek alakultak ki, és ez optimizmusra ad okot” – foglalta össze a portugáliai hétvégét Herczig Norbert.

Az említett optimizmus pedig nem is jöhetett volna jobbkor, mint most, amikor a következő verseny a hazai futam, a Rally Hungary lesz, november 6-8-án.

A Rally Fafe Montelongo ERC értékelésének végeredménye:

1. Alexey Lukyanuk - Dmitriy Eremeev (Citroën C3 R5, 1:45:52.5)
2. Iván Ares - David Vázquez Liste (Hyundai i20 R5, 1:45:57.2)
3. Grégoire Munster - Louis Louka (Hyundai i20 R5, 1:46:58.6)
4. Mikołaj Marczyk - Szymon Gospodarczyk (Skoda Fabia, 1:47:36.4)
5. Herczig Norbert - Ferencz Ramón (Volkswagen Polo GTI R5, 1:47:45.9)
6. Erik Cais - Jindřiška Žáková (Ford Fiesta, 1:47:52.7)

A Rali Európa-bajnokság 2020-as versenynaptára:
július 24-26.: Rally di Roma Capitale, aszfalt
augusztus 14-16..: Rally Liepaja, aszfalt
október 2-4.: Rally Fafe Montelongo, aszfalt

november 6-8.: Rally Hungary, aszfalt
november 26-28.: Rally Islas Canarias, aszfalt
december 11-13.: Spa Rally

Bajnokság állása

WRC2 Challenge pilóta

Pozíció Név Pontszám
27 Herczig Norbert
12

Bővebben

WRC2 Challenge navigátor

Pozíció Név Pontszám
30 Ferencz Ramón
12

Bővebben

FACEBOOK

© 2006-2026. SKODA Rally Team Hungária, Herczig Norbert és Ferencz Ramón

logo

WRC versenynaptár (2023)

 

WRC Rallye Monte-Carlo
2023.01.19 - 23
WRC Rally Sweden
2023.02.09 - 12
WRC Guanajuato Rally México
2023.03.16 - 19
WRC Croatia Rally
2023.04.20 - 23
WRC Vodafone Rally de Portugal
2023.05.11 - 14
WRC Rally Italia Sardegna
2023.06.01 - 04
WRC Safari Rally Kenya
2023.06.22 - 25
WRC Rally Estonia
2023.07.20 - 23
WRC Secto Rally Finland
2023.08.03 - 06
WRC EKO Acropolis Rally Greece
2023.09.07 - 10
WRC Rally Chile Bio Bío
2023.09.28 - 10.01
WRC Central Europe Rally
2023.10.26 - 29
WRC Forum8 Rally Japan
2023.11.16 - 19

TÁMOGATÓINK

Letöltések

Letölthető dokumentumaink eléréséhez kattintson ide!