SRTH autó

(Eger, Magyarország, 2016.04.04. 13:55)

Skodálatos kezdés


Skodálatos kezdésJobban nem is kezdődhetett volna. Herczig Norbert és Bacigál Igor a tavalyi abszolút bajnoki cím után, az idei esztendőt is győzelemmel kezdte.

A Skoda Rally Team Hungária párosa az ORB értékelésében közel fél perces előnnyel nyerte meg a 11. Eger Rallye-t. Végig kiegyensúlyozott, megbízható teljesítményt nyújtottak, csupán egy defekt hátráltatta őket, ami végül a verseny abszolút győzelmébe került.

 Akkor és ott gyakorlatilag megpecsételődött a sorsunk, mert legalább tíz-tizenöt másodpercet bennhagytunk – tekintett vissza a szombati eseményekre Herczig Norbert. – Örömteli viszont, hogy a futam alatt csupán ennyi rossz történt velünk, ugyanakkor rengeteg pozitív élményben volt részünk. Kiváló időben, nagyszerű pályákon, óriási tömeg előtt kezdhettük el a bajnokságot, ami hatalmas élményt jelentett a számunkra. Óriási motiváció volt bennünk, miután megtudtuk, hogy ilyen erős hazai és nemzetközi mezőny gyűlt össze és persze titkon ebben a mezőnyben szerettük volna a nagy abszolútot megnyerni. Az említett defekt azonban ezt a vágyunkat felülírta, de ez nem szegte kedvünket, hiszen fantasztikus érzés - bár egy kicsit bosszantó is -, hogy ehhez csupán fél másodperc hiányzott.

 Igen! Pontosan fél másodperc. A tizenhat gyorsasági szakasz alatt a lengyel Gryzb Grzegorz és Hundla Robert páros ennyivel bizonyult jobbnak. Mekkora ez a különbség? Egy pillanattal később elkezdett fékezés, vagy egy gyorsabb gázadás egy erősebb kanyar után… körülbelül ennyi.

Aki figyelemmel kísérte a hétvége eseményeit, láthatta, hogy Norbiék az utolsó szakaszon óriási hajrát indítottak, ám a lengyel kettős egy keveset mégis meg tudott tartani az előnyéből.

 A 11. Eger Rallye egy igazi sportélmény volt számunkra. A hétvégét nagyon pozitív érzésekkel zártuk, mert ilyen „meccsekre” számítottunk. Azt gondolom, hogy az ilyen „csatákban” fejlődik igazán egy sportember.– mondta Herczig Norbert. Nem vagyunk telhetetlenek, hiszen nekünk az elsődleges célunk a hazai bajnokságban való lehető legjobb szereplés, a nagy abszolút győzelem csupán ráadás lett volna. Annak viszont kimondottan örülök, hogy a fél éves kihagyás nem látszott meg rajtunk. Sikerült „átmentenünk” a tavalyi formánkat az idei évre. Gyakorlatilag ott folytattuk, ahol tavaly abbahagytuk. Nem feledjük azonban, hogy most még csak a bajnokság első állomásán vagyunk túl, még hét forduló hátra van. Tény, hogy jól kezdtünk, ám erre a formára a következő versenyeken is szükségünk lesz ahhoz, hogy az idei évben is ott tudjunk lenni az élmezőnyben!

A Skoda Rally Team Hungária csapata az egri siker után már előre tekint, hiszen a csapatra még ebben a hónapban újabb feladat vár. Április 29-30-án kerül ugyanis megrendezésre az ORB következő állomása a 22. Miskolc Rallye.

 

Várunk benneteket Miskolcon is!

Bajnokság állása

WRC2 Challenge pilóta

Pozíció Név Pontszám
27 Herczig Norbert
12

Bővebben

WRC2 Challenge navigátor

Pozíció Név Pontszám
30 Ferencz Ramón
12

Bővebben

FACEBOOK

© 2006-2026. SKODA Rally Team Hungária, Herczig Norbert és Ferencz Ramón

logo

WRC versenynaptár (2023)

 

WRC Rallye Monte-Carlo
2023.01.19 - 23
WRC Rally Sweden
2023.02.09 - 12
WRC Guanajuato Rally México
2023.03.16 - 19
WRC Croatia Rally
2023.04.20 - 23
WRC Vodafone Rally de Portugal
2023.05.11 - 14
WRC Rally Italia Sardegna
2023.06.01 - 04
WRC Safari Rally Kenya
2023.06.22 - 25
WRC Rally Estonia
2023.07.20 - 23
WRC Secto Rally Finland
2023.08.03 - 06
WRC EKO Acropolis Rally Greece
2023.09.07 - 10
WRC Rally Chile Bio Bío
2023.09.28 - 10.01
WRC Central Europe Rally
2023.10.26 - 29
WRC Forum8 Rally Japan
2023.11.16 - 19

TÁMOGATÓINK

Letöltések

Letölthető dokumentumaink eléréséhez kattintson ide!