
A SKODA Rallye Team Hungaria csapata számára 2014. évi Magyar Országos Rallye Bajnokság záró futama nem várt fordulattal zárult.
A rallye sport, technikai sport! – mondjuk mindannyian, hiszen tudjuk, hiába tesz meg mindent a versenyautóban ülő két ember, illetve a háttérben az egész szervizcsapat, ha a technika kis ördöge „Megállj-t!” parancsol.
Így történt ez ezen a hétvégén a SKODA Rally Team Hungaria csapatával is.
A Herczig – Bacigál páros a 3. gyorsasági szakaszon átvette a vezetést és 18,4 másodperces előnnyel magabiztosan vágtak neki a 4. gyorsasági szakasznak.
Itt azonban az 5. km-nél egy egyenes szakaszon egészen egyszerűen megállt a SKODA motorja?!
A fiúk hiába néztek egymásra értetlenül és keresték a hibát, nem tudták megfejteni, mi történt. A versenyautó vadonatúj motorja egészen egyszerűen feladta a versenyt.
Nem volt, mit tenniük, félretolták a versenyautót és feladták a versenyt.
Utólag kiderült egy szelep tört el a motorban.
Az SRTH csapatának a 2014. évadban nyújtott eredményeit tekintve nem kell sokat számolgatnunk. A képlet nagyon egyszerű: az egyes futamokon elérhető pontszámaik egy kis sarkítással vagy maximálisak, vagy minimálisak voltak. A mérlegre tett eredmények sajnos teljes harmóniában állnak egymással, hiszen az évad 6 ORB futamából 3 alkalommal abszolút győzelmet arattak és a csapat felállhatott a dobogó legtetejére, 3 alaklommal viszont technikai problémával küzdöttek, ezért 2 versenyt kénytelenek voltak feladni.
Az év végi abszolút pontértékelésben a Waldviertel Rallye után nem változott a Herczig Norbert – Bacigál Igor páros eredménye A SKODA Rally Team Hungaria csapata tehát a 2014. évi Magyar Országos Rallye Bajnokság ezüst érmese, azaz év végi abszolút értékelés II. helyezettjei.
Minden sportrajongó nevében gratulálunk nekik a 2014. évadban nyújtott kimagasló teljesítményükhöz, hiszen a számok magukért beszélnek! Egyértelműen kijelenthetjük: amikor nem volt technikai problémájuk, verhetetlenek voltak!
Szép volt Fiúk!
| WRC Rallye Monte-Carlo 2023.01.19 - 23 |
| WRC Rally Sweden 2023.02.09 - 12 |
| WRC Guanajuato Rally México 2023.03.16 - 19 |
| WRC Croatia Rally 2023.04.20 - 23 |
| WRC Vodafone Rally de Portugal 2023.05.11 - 14 |
| WRC Rally Italia Sardegna 2023.06.01 - 04 |
| WRC Safari Rally Kenya 2023.06.22 - 25 |
| WRC Rally Estonia 2023.07.20 - 23 |
| WRC Secto Rally Finland 2023.08.03 - 06 |
| WRC EKO Acropolis Rally Greece 2023.09.07 - 10 |
| WRC Rally Chile Bio Bío 2023.09.28 - 10.01 |
| WRC Central Europe Rally 2023.10.26 - 29 |
| WRC Forum8 Rally Japan 2023.11.16 - 19scroll |














Letölthető dokumentumaink eléréséhez kattintson ide!